Drupal, Joomla, WordPress összehasonlítás

-

Napjaink vezető tartalomkezelő rendszerei a Drupal, a Joomla és a WordPress. Mind a háromnak megvan a saját felhasználói csoportja és mindegyiknek meg van a maga előnye és hátránya. Úgy gondolom, hogy a három rendszer között nincs túl nagy szakadék, persze van amelyik egy bizonyos feladatra jobb mint a másik, viszont ettől még nem jelenthetjük ki hogy jobb is lenne a többinél.

cmspic2

Nem mondok túl nagy újdonságot, ha azt állítom, hogy ezek közül a legnépszerűbb a WordPress. W3Techs statisztikájából kiderül, hogy az összes weboldalból – amit monitoroztak – 17,4%-al veszi ki a részét, ami annyit jelent, hogy a CMS-t használó oldalak közül 54,7% ezt használja.

A jelenlegi helyzetről Google Trends használatával is meggyőződhetünk. Ez az eszköz kiválóan alkalmazható különböző trendek ellenőrzésére.

WordPress

A WordPress 2003-ban indult. A koncepció egyszerű volt, kellett a blogolási platform. Az elején valójában, csak egy blog volt, majd a későbbiekben fejlődött CMS-é. Ennek köszönhetően még napjainkban is előfordul, hogy a WordPress-t csak egy blog rendszernek tekintik, pedig egy ideje már CMS ként funkcionál. Mi sem bizonyítja jobban mint a Widget rendszer, melynek segítségével “Fogd és Ejtsd” módszerrel tudjuk bővíteni az oldalunk funkcióját különböző modulokkal, mint egy lapozó, plusz menü vagy éppen egy Twitter feed. Egy Joomla-ról átpártolónak okozhat némi fejtőrést a menü kezelés, tekintettel arra, hogy a mag egy blog motor, amiben szükségtelen volt a komplikált menü rendszer.

Azzal sem mondok túl nagy újdonságot, hogy ezek közül a WordPress felhasználói felülete a legjobban kezelhető. Persze nagy előnyben vannak ennek a fejlesztésében, ha figyelembe vesszük a számokat, valamint, hogy a nagy erőbeli fölényt, amit nagy részben a wordpress.com oldalnak köszönhetnek. A WordPress-el működő oldalak nagyobbik részét a wordpress.com-on üzemeltetett oldalak adják. Természetesen ezzel nincs semmi probléma, éppen hogy ebben rejlik a CMS ereje. Miután regisztráltunk az oldalon már publikálhatjuk is az első bejegyzésünket. A dolog lényege az előfizetés. Számos funkciót oldhatunk fel viszonylag alacsony éves díj fejében, mint például az egyedi külső, 10 GB tárhely, vagy éppen a HD videó szolgáltatás. Úgy gondolom, hogy a WordPress sikerében ez a fajta háttérrendszer nagy szerepet játszott. A WordPress CMS nyílt forráskódú, viszont a wordpress.com-al ténylegesen tudnak pénzt keresni a fejlesztők. Részben ennek köszönhető, hogy az Automattic számos kiegészítő szolgáltatást is fejlesztett már a rendszerhez. Az Akismet pluginnel – ami a telepítéssel elérhető – elkerülhetjük a spameket a hozzászólásokban, mivel a program publikálás előtt ellenőrzi őket. Az általuk fejlesztett kiegészítő szolgáltatások teljes listáját megtaláljuk az Automattic oldalon.

A “nagyok” közül ez a legsebezhetőbb, amit részben megmagyaráz a felhasználók száma. Fontos, hogy mindig frissítsünk a legfrissebb verzióra, amit könnyen megtehetünk, a beépített frissítés kezelővel. A hozzá tartozó hivatalos dokumentáció kiváló, azonban számtalan más forrásból is tanulhatunk, tehát a támogatás nagyon jó.

Joomla

Tapasztalataim szerint a Joomla-nak van a legrosszabb megítélése, van hogy nem is említik egy lapon a Drupal-al vagy a WordPress-el. Ami elkeserítő, figyelembe véve, hogy van olyan jó, mint a vetélytársak és hogy akármennyire furcsa is, ez a legfiatalabb. A napvilágot Mambo néven látta meg 2005-ben. Az 1.6-os verzióval átálltak egy fél éves frissítési ciklusra. Jelenleg 3.0.2-es verzió a legújabb. Egy-egy nagyobb verzió kiadása után pár nappal már megjelennek a biztonsági frissítések. Sajnos az 1.5-ös verzión viszonylag sokat ültek, ami valószínűleg ártott is a megítélésének. Mostanában semmilyen gond nincs a fejlesztéssel. Fontos mérföldkő volt a 3.0-ás megjelenéssel, hogy integrálták a Bootstrap-ot a rendszerbe. Ami egy nagyszerű lépés. A Joomla az első CMS, aminek az adminisztrátor felülete teljesen responsive. Ennek köszönhetően ebben a verzióban egy teljesen újra gondolt adminisztrációs felületet kapunk.

Fejlesztésnél számomra könnyebb a Joomla modulos megoldása, mint a WordPress-é. A sablonon belül fixen ki kell jelölnünk a főtartalom helyét. Ezután kijelölhetünk számunkra tetszőleges modul pozíciókat, ahova szabadon tehetjük az általunk variált modulokat. Az alap rendszer jól felszerelt, alapból megtalálható egy jól használható hirdetési rendszer. A menükezelés számomra nagyon kezesnek, egyszerűnek és egyből érthetőnek bizonyult. A rendszer fejlődését mutatja a ThemeForest-en megjelenő új témák mennyisége.

A dokumentáció jó. Számos fejlesztő csapat van, akik párhuzamosan fejlesztenek WordPress-re és Joomlára, ilyen például a Yootheme vagy a Gavick. Nekik köszönhetően a jó minőségű sablonok mellett, számos ingyen is használható plugint és keretrendszert vehetünk használatba.

Drupal

A három közül a Drupal jelent meg elsőként 2001-ben. Ez az a rendszer ami a szakértőknek készült. Még WYSIWYG szerkesztő sincs benne az alap telepítő csomagban, ami érthetetlen, mivel senki sem fogja minden egyes rendszer fejlesztésnél újra telepíteni, inkább csinál egy már telepített beállított rendszert és azt használja újra. A hetes verzió már sokkal felhasználóbarátabb, mint az elődjei.

A Drupal két legnagyobb előnye a sebesség és a biztonság. A vezető CMS-ek közül messze ez a legbiztonságosabb, emiatt és a fejlett modul rendszere miatt szeretettel használják nagyobb oldalakhoz, mint például a Fehérház oldalához. Nagy forgalmú oldalaknál is ez viselkedik a legjobban, persze ettől még a másik két rendszert is optimalizálhatjuk az igényeinkhez és persze korlátlan szerver kapacitással mindegy is lenne, de nagy forgalomnál már minden bájt számít.

Sajnos a hivatalos dokumentáción kívül túl az elérhető információ nem túl sok a másik két rendszerhez képest. Persze ettől még számos könyvet illetve oktatóvideót készítettek. A 2.3% amit a CMS-el müködő oldalak közül a Drupal része egy nagyon nagy szám, vagyis ha emellett a rendszer mellett döntünk, ne aggódjunk a viszonylag kevés információ miatt, megfogjuk találni amire szükségünk van.

Összegzés

Kezdőként komoly fejfájást okozhat az általunk majd a jövőben használt CMS kiválasztása, hiszen sok energiát fektetünk majd a használatának elsajátításába, valamint szeretnénk kiválasztani a legjobb rendszert. Elmondható, hogy ha a három nagy rendszer közül kerül ki a választottunk nagy problémánk nem lehet, hiszen mind a három folyamatos fejlődésben van. Igyekezzünk felmérni, hogy az aktuális feladatunkhoz épp melyik rendszer nyújtja a legtöbbet. Természetesen az sem árt ha belepillantunk mindegyik használatába egy kicsit részletesebben is.

Szolgáltatások

Full-stack webfejlesztés

01.

Egyedi weboldalt szeretnél?

WordPress CMS-el fejlesztve megvalósítjuk elképzeléseid. Készítünk egy modern oldalt, amivel felveheted a versenyt a konkurenciával.

02.

Komplex webes ötleted van?

Teljes körű alkalmazásfejlesztési szolgáltatást nyújtunk, amennyiben van egy olyan ötleted, vagy terved, ami nem valósítható meg kész megoldásokkal.